Kineziológiai munkásságom a ’Three in One Concepts’  ’One Brain’ módszerével kezdődött. A tanfolyamokon való részvétel mindannyian tudjuk nagyon izgalmas önismereti munka, csakúgy, mint az egyéni oldások. Valójában nem is tud addig senki egy másik emberre figyelni, amíg „el nem telik” saját élete összefüggéseinek meglátásával. Amíg magunkra kell figyelni, nem tudunk másokra. Szerencsére sok izgalmas témát dolgoz fel a ’ One Brain’, kellőképpen komplex is, így hosszan képes újabb  információt  adni. Amikor elvégezzük az oktatóit, az ’Egyetemes Ügyeket’ és a legtöbb egynapos mini tanfolyamot, még ismételgethetünk, hogy oktathassunk, vagy hogy elmélyítsük a vizsga anyagát, de aztán elfogy az új információ. Viszont közben rászokunk az önismeretre, s szomjazzuk az újabb tudást. Ugyanezt tapasztalom klienseimnél is.   

2010 tavaszán Magyarországon járt Bert Hellinger. Döbbenten láttam, hogy a résztvevők igen komoly százaléka kineziológus. Mindenki érezte, hogy tovább kell lépni, nyitni kell az újabb módszerek felé. Én magam is kiegészítem az egyéni munkát, amelyet az oldások jelentenek a családállítással, ahol az egyént a saját rendszerében, a viszonyaiban vizsgáljunk, lehetőséget nyerve egy probléma újabb aspektusát meglátni. És bár a különböző állítási módok sok új technikát, újabb síkokat nyitnak, egyszer csak kimerülnek, s újra feléled a szomjúság.

Olvastam  a transzgenerációs epigenetikus kineziológiáról. Ismerkedtem, barátkoztam a szóval, memorizáltam, nehogy elfelejtsem a végét, amíg az elejét kimondom. Kicsit mélyebben is utána olvastam, és megfordult a fejemben, hogy elvégzem. Viszont úgy éreztem, főleg a nagyon komplex ’One Brain’ és a családállítás után, hogy ugyan, mi újat tudna még adni nekem. Hogy közelebb kerüljek a döntéshez, s a módszerhez, elmentem egy kollégához , aki végzett TEK tanfolyamot , s kértem, kifejezetten ezzel oldjon. Ez segített a döntésemben, hogy elkezdjem. Olyan területeket, korrekciókat, lehetőségeket fedett fel, melyekre kíváncsi lettem.

Meglepő, hogy egy új megvilágítás,egy új megközelítés, egy újabb technika mit képes nyújtani. Először a saját témáimban, majd természetesen, a klienseim esetében is elkezdtem alkalmazni az újabb korrekciókat, speciális oldási meneteket, s örömmel tapasztaltam, hogy sikert arat.

A TEK I. zárónapján jött hozzám egy fiatal lány oldásra. Ez volt a harmadik alkalom. Az első két találkozás során már sok új felismerést tettünk, s örömmel vette az új információkat is. A tesztelés során kiderült, generációs oldásra van szükség. Témájául a szorongást választotta, amelytől egészen kicsi korától szenved, nem érzi magát biztonságban.

Már az információ gyűjtés során kiderült, hogy apja, nagyapja is szorongott. Gyerekkorában apja mindentől féltette. Előfordult, hogy lebeszélte külföldi táborokról, hosszan ecsetelve, milyen veszélyes lehet. „Megtanította” nekik, hogy az emberek rosszak és bántják őt. Anyai ágon pedig mindig mindenki aggódott valami miatt. Kliensem 3 éves volt, amikor az ő életében aktiválódott a probléma. Akkor került óvodába. Édesapja vitte reggelente, s egész nap szorongott, amig apja érte nem ment.

A generációs előd az apai nagyapja volt. Nagymamája édesapjával volt terhes, amikor hazautazott a szüleihez Erdélybe a nagypapával együtt. Mivel a nagypapa dolgozott, ő hamarabb visszautazott Bp-re, nagymama még ott maradt a szülőkkel. Aztán valamilyen politikai megfontolásból lezárták a határt, és ő nem tudott hazautazni Bp-re a férje után. Egy ideig várt, de nem szeretett volna Erdélyben megszülni, ezért talált valakit, aki azt ígérte, hogy átjuttatja a határon. Sajnos az akció nem sikerült, és elfogták. Börtönben tartották, és ott szülte meg a babát, kliensem édesapját. Sajnos a többiek nem tudtak neki segíteni kijutni a börtönből. Végül a baba megszületése után elengedték.

Nagymama idegösszeroppanást kapott, s azután mindig feküdt és betegeskedett. Nagypapára maradt a háztartás, a gyerekek, és persze dolgoznia is kellett. Sokat  szorongott, s aggódott a nagymama miatt, kiensem édesapja pedig sokat szorongott, amikor nem volt vele az apja.

Nemrégiben váltottunk levelet ezzel a lánnyal, örömmel írta, nagyon jól van. Nem szorong, használja a szimbólumokat, amelyekkel a pozitív állapotot megerősítettük, s nagyon hatásosnak bizonyul.

Sok kliensem régóta jár hozzám viszonylagos rendszerességgel, sok oldást csináltunk már különböző témákban, nagyon szép eredményekkel. Sokuknál tesztelem ki újabban a generációs oldást, s akad közöttük olyan, akinek régi problémája megoldásához ez a hiányzó láncszem.

Egyik férfi ismerősöm hosszú évek óta veszi igénybe a kineziológiai oldásokat, sőt több családállításon is részt vett, sokat változott, a dühkitöréseit azonban képtelen volt kezelni.  Leginkább olyankor jelentkezett ez, amikor nem úgy történtek a dolgok, ahogyan ő szerette volna.  Megcsináltuk vele a generációs oldást. Saját életében a születés negyedik fázisa volt az az életkor, ahol a probléma aktiválódott. A szülész azt mondta édesanyjának: „ez egy nyamvadt kis gyerek, sok probléma lesz még vele.” Természetesen ez így is lett, ő volt a problémás gyerek a családban, mindig szerencsétlennek érezte magát. Korregresszióban a gyermek én megvigasztalásával dolgoztunk, s igen nagy nehézséget okozott számára szeretettel tekinteni újszülött önmagára.  

A generációs előd az édesapja volt, az életkor pedig az ő nyolcéves kora. Már tartott a második világháború. Jómódú, nemesi származású család, hűvösvölgyi ház, vasárnaponként Zserbó cukrászda, karácsonyra sok ajándék…stb.  Ennek szakadt egy pillanat alatt vége, amikor az édesapa - ismerősöm nagyapja – egy napon nem jött haza a munkából. És soha többé nem jött haza. Nem tudták hová lett, nem hallottak róla többet. A nyolcéves kisfiú érzett iszonyú dühöt ekkor. Nem értette a helyzetet, tehetetlen volt. Sikerült megnyugtató pozitív képet találnunk.

Ismerősöm már néhány nappal az oldás után boldogan mesélte, hogy bár bosszantják dolgot, nem ért egyet bizonyos esetekben másokkal, és ezt szóvá teszi, de a dühkitörései teljesen megszüntek. Kollegái hitetlenkedve fogadták megváltozott viselkedését, ő pedig nagyon élvezi ezt az állapotot, mert már ő maga is sokat szenvedett problémáitól.     

„A jó pap holtig tanul”-tartja a mondás. Kineziológusok vagyunk, kicsit olyanok, mint a lelki pásztorok. Mindig lesz mit tanulnunk egymástól, klienseinktől egyaránt. Aki ezt a munkát választja élethosszig tartó tanulást választ. Újra és újra bővíteni kell eszköztárunkat, tudásanyagunkat, magunk és a klienseink miatt is. Egyrészt így kerülhetjük el a kiégést, másrészt így tudunk minél sokoldalúbban segíteni másoknak.

Sebestyén Erzsébet Tara